7. fejezet: Fordulatok

Sziasztok! Itt is van a 7. fejezet. :)
Most először Klausnak is van külön szemszöge, remélem tetszeni fog!:D
A következő rész 3 komment után érkezik majd. Jó olvasást! :)

~ Klaus szemszöge ~

Amikor megtudtam, hogy Nina eltűnt szörnyen mérges lettem. Egyből azon kezdtem gondolkozni, hogyan történhetett mindez? Egyvalamit nagyon jól tudtam, meg kell őt találjam és vissza kell hozzam ide ha kell erőszakkal is, vagy különben Nina nem éli meg a holnaputánt. Ha visszajön lesz hozzá egy-két keresetlen szavam. Velem senki sem szórakozhat! Még Nina sem. A düh annyira ellepte az egész testemet, hogy a szobánkba elkezdtem mindent összezúzni, amikor egyszer csak meg láttam egy levelet az ágyon.

Kedves Klaus! 
Nem tudom, hogy kezdjem. Most biztos nagyon haragszol rám amiért 'elszöktem'. De meg kellett tennem. Ez az én életem, és nem sodorhatom bajba a körülöttem lévőket. Kérlek, próbálj megérteni csak egy percre is!  Ha itt maradok azzal veszélybe sodrom a te illetve a családod életét. És miattam pedig ne aggódj, majdcsak megleszek valahogy! Megpróbálom ugyanazt az átlagos életet élni mint azelőtt, hogy megismertelek volna. Csak annyit kérek tőled, hogy hagyj elmenni...           Nina.

A levelet többször is átolvastam egymás után de nem tudtam megérteni... Mindenképpen meg kell találnom őt! A telefonomhoz nyúltam és tárcsázni kezdtem Rebekah telefonszámát.
- Rebekah, azt akarom, hogy most azonnal gyere a birtokra. Fontos. Ha Katerina veled van őt is hozd.
- Igen itt van... De mi ilyen sürgős? Nem várhat holnapig?
- Rebekah, ha nem értetted volna meg amit az előbb mondtam akkor elmagyarázom. Van 20 perced, hogy ideérj!- majd lecsaptam a telefont.
  Miután Rebekah megérkezett, egyből duzzogni kezdett amiért 'megsértettem'.
- És Katerina?
- Majd jön. Elárulod, hogy mi annyira sürgős, hogy iderángattál és ha ez nem lenne elég úgy beszéltél velem mintha a csicskásod lennék...
- Nina eltűnt. Meg kell találnom. Neked vannak képességeid amik segíthetnek.
- Nick, ha arra gondolsz, hogy egykor boszorkány voltam, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Vámpír vagyok.
- De ismersz varázsigéket amik a segítségemre lehetnek. Már elküldtem az egyik hibridemet, hogy hozza ide  Boonie-t.
Idővel később Boonie is megérkezett. Először nem akart segíteni, de a végén belátta, hogy nincs választása. Aztán elkezdett mindenfélét motyogni amit mi nem értettünk, az orra is vérzett.
- Nick, feladom. Boonie képtelen megcsinálni! Ez egy nagyon figyelem-koncentrációs varázsige.
- Rebekah, kedvesem minden csak akarás kérdése. - majd odaléptem Booniehoz. - Van fél órád, hogy megtudd hol van a feleségem! És ha nem... nos akkor megölök mindenkit aki valaha is fontos volt neked.
Boonie csak bólogatott. Persze megijedt, de valljuk be, ez volt a lényeg. 20 perc múlva Boonie végre megszólalt.
- Megtaláltam. De nagyon homályos. Nem látom tisztán.
- Rebekah, te itt maradsz, ha bármi történne, én pedig magammal viszem Boonie-t és néhány hibridemet.
- Ahogy akarod.
Az út egy örökkévalóságnak tűnt számomra, mivel egyfolytában arra gondoltam mi van ha történt vele valami? Egykor megígértem az apjának, hogy vigyázni fogok rá. De ha esetleg nem élné túl... Azzal megszegném a szerződést. 

~ Nina szemszöge ~

Reggel sokáig aludtam. Régóta nem volt már ilyen nyugodt éjszakám. Miután ettem néhány falatot, Robert elhatározta, hogy körbevezet a városban. Nagyon kedves volt tőle hiszen alig ismer és ilyen nagylelkű velem.
- Figyelj, én tényleg nem akarlak feltartani vagy ilyesmi...
- Ne hülyéskedj! Nincs semmi dolgom. Elméletileg most szabadságon vagyok, de tudod milyen a munka... Akkor kell csinálni amikor van. Ezért 2 éve nem nagyon voltam szabadságon. Tehát ez a nap bőven kijár nekem.
Robert megmutatta a kedvenc helyeit (éttermet, parkot, boltot stb.) és mindegyikről annyira... nagy átéléssel beszélt, hogy öröm volt hallgatni. Miután tovább sétáltunk egy temetőhöz érkeztünk.
- Nem haragszol ha ide is bemegyünk?
- Nem... persze, hogy nem.- egy  pillanat erejéig meglepődtem, de aztán eszembe jutott, hogy biztos elveszített valakit aki közel állt hozzá. Amikor már a temető közepén jártunk, Robert megállt.  És egy virágcsokrot tett a sírra, amit útközben vett. Nagyon meglepődtem hiszen a síron az állt: Victoria Smith élt: 1993-2010 .
- A húgod? Részvétem.
- Köszönöm.
- Ha bármiben segíthetek akkor csak szólj! Vagy ha ki akarod önteni a szíved...
- Két éve történt...  Vick, éppen egy barátnőjénél, aludt csak összekaptak ezért inkább hazajött. Pontosabban haza akart jönni. De útközben valamilyen állat megtámadta. Rengeteg vért veszített ezért az orvosok nem tudták megmenteni. A mai napig nem tudjuk, hogy mi történt vele.
- Sajnálom. Hozok bele vizet a virágnak, addig is egyedül lehetsz a húgoddal.- majd megragadtam a vázát amibe a virágot raktuk.
Nagyon megérintett az amit Robert mondott. Azok alapján ahogy elmesélte, szerintem egy vámpír végzett a húgával. Amikor már éppen megérkeztem volna az egyik fa mögül egy álarcos férfi lépett elő, és az egyik kezét a számra rakta hogy ne tudjak sikítani vagy segítségért kiáltani, a másik kezével pedig valami büdös kendőt tartott az orrom alá, amitől elvesztettem az emlékezetemet.

 Amikor magamhoz egy sötét szobában volt egy székhez kötözve. Rajtam kívül egy férfi volt a szobában aki nem tűnt túl barátságosnak. Klausnak igaza volt. Tényleg nem élhetem tovább az 'átlagos' életemet.
- Hé, Jack! Azt hiszem a kis vendégünk magához tért.
- Nagyszerű.- lépett elő Jack.  Hasonlítasz az apádra, tudtad?
Másodpercek teltek el, de én nem válaszoltam. - Kérdeztem valamit, Nina! Tudod ha engedelmeskedsz lehet, hogy megesik rajtad a szívem és fájdalommentes halálod lesz.
- Menj a pokolba!
- Hát így állunk... - fordul meg Jack, majd egy hirtelen mozdulattal ismét felém fordult és megpofozott. Fájt. De próbáltam erős maradni.
- Mit akarsz tőlem? - miközben kérdeztem, próbáltam kiszabadítania kezeimet a kötél alól de nem ment.
- Ne is próbálkozz.Minél jobban erőlteted annál jobban fog szorítani.  Bosszút állok a családomért.
- Mi történt velük?
- Az apád megölte őket. De itt én kérdezek és te pedig válaszolsz. Nem fordítva! Tudni akarom Klaus gyengéit. Azt, hogy mit miért tesz, kivel, mikor hol!
- Nem mondok neked semmit!
Jack módszere kegyetlen volt. Kérdezett, és akárhányszor nem válaszoltam megütött. Én pedig elég makacs vagyok, ezért 3 óra elteltével a testemet ellepték az ütésnyomok, én pedig már majdnem feladtam és beszélni kezdtem, de eszembe jutott, hogy Klaus fordított helyzetbe nem árulna el, ezért semmit nem szóltam.
- Szóval nem mondasz semmit. Vannak ám keményebb módszereim is mind 1-2 ütés...- majd megragadott egy kést.
A késsel felém közelített és amikor már azt hittem, hogy mindennek vége. Meghalok. Megjelent Ő. Klaus egy laza mozdulattal 'kicsavarta' Jack kezét majd a kést belenyomta a szívébe, Jack pedig meghalt. Az utolsó emlékem az volt, hogy Klaus felém közeledik azután pedig elájultam. Amikor magamhoz tértem újra a szobánkba találtam magam. Egy infúzióhoz (!!!) voltam kötve és egy nővér lépett be a szobába, aki szemmel láthatólag el volt bájolva mert csak nézett maga elé és olyan volt mint egy robot.
- Szedje le ezt az izét rólam!
- Sajnálom, de a férje megparancsolta, hogy nem teljesíthetek semmit amit maga kér.
- Mi? Ezt Klaus mondta? Ő hol van?
Erre a kérdésre az ápoló nő már nem válaszolt. Amíg beszéltem vele, nem is vettem észre, hogy az egész testemet hegek és lila foltok borítják. A fájdalom már - már elviselhetetlen volt de most már teljes mértékben belátom, hogy Klausnak volt igaza. Csak ő tud megvédeni, hiszen tőle mindenki fél. Most még én is, hiszen amióta megmentett még egy szót sem beszéltem vele, de remélem nem lesz mérges a szökésem miatt. Hirtelen megjelent az ajtóban Klaus.
- Már azt hittem be sem jössz.
- Nina, van fogalmad arról, hogy mit tettél?! Meg is halhattál volna...
- Tudom... és sajnálom.
- A meggondolatlanságod, majdnem megölt téged! Mától nem mehetsz sehova egyedül. A házon belül sem.
- Mi? Klaus ezt nem teheted velem! Nem zárhatsz csak úgy be ide!
- Örülj neki, hogy ennyivel megúsztad.- majd kiment.
Ez remek. Klaus dühösebb mint gondoltam. Nem tudom elhinni, hogy annyi együtt-töltött idő után most megint olyan hideg, és elzárkózott. Míg Klauson járt az eszem szinte teljesen megfeledkeztem Robert-ről. Remélem neki nem esett semmi baja. Bárcsak tudathatnám vele, hogy jól vagyok... De ez lehetetlen. Mármint úgy értem, Klaus úgy tudja, hogy nekem nincs senkim akihez mehetnék, és ha megtudná, hogy mégis ismerek valakit... nos akkor... Lehet, hogy megölné, ezt pedig a legkevésbé sem akarom. Kb. 21 óra körül belépett a szobába egy nővér gyógyszerekkel a kezében. Ennek nagyon örültem mert nagyon fájt minden végtagom. Csakhogy a nővér érkezése után Klaus is megjelent, egy tálca vacsorával a kezében.
- Nem vagyok éhes.
- Márpedig enni fogsz!
- Nem hiszem el, hogy megint ezt csinálod...
- Ez most nem így lenne ha nem szöktél volna el!
Nem akartam vitatkozni, ezért inkább enni kezdtem. Amint belapátoltam a levest máris jobban éreztem magam.És kész voltam végighallgatni Klaus mondanivalóját.
- Szóval, mit akarsz tőlem? Mert az nyilvánvaló, hogy nem azért jöttél be, hogy jó-éjszakát kívánj.
- Kinél laktál ezalatt a 2 nap alatt? És az igazat mondd!
Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy az igazat mondom Klausnak. De nem. Semmiképpen sem tehetem ezt Robert-tel. Ugyanis, mint már említettem Klaus biztosan megölné őt, bosszúból. Ezért be kellett vessek mindent, hogy Klaus elhiggye amit mondok.
- Egy motelbe. És mielőtt megkérdeznéd senkinek sem mondtam semmit.
Egy pár pillanatig engem nézett de aztán hirtelen megtörte a csendet. - Rendben, aludj jól! - majd kiment.
Hihetetlen, hogy Klaus elhitte amit mondtam. Az éjjel, alig aludtam valamit mert végig azon rágódtam, hogy ha Klaus megtudja azt, hogy hazudtam neki akkor mindennek vége. Többet soha nem fog hinni nekem. Ugyanis az ő bizalmát nem megszerezni kell, hanem megtartani.
  

6. fejezet: Egy hirtelen jött ötlet

Kedves olvasóim!
Először is szeretnék elnézést kérni, hogy ilyen sokára hoztam az új részt de, egyrészt nem volt ihlet valamint nem mindig voltam gépközelbe. De most végre itt az új feji! ;)  Remélem tetszeni fog *-*

 
Amikor már majdnem sikerült kimásszak Klaus öléből és már indultam volna a konyha felé visszarántott az ölébe és megcsókolt. Abban a pillanatban, amikor az ajkait az enyémre tapasztotta nem tudtam mit érezzek. Egy ideig próbáltam ellenkezni, de végül hagytam magam. A csók nem tartott túl sokáig, de ez a rövid időpont elég volt arra, hogy felkavarjon minden érzelmet, ami bennem kavargott.
- Me... Megyek eszek valamit...- mondtam zavarosan.
Amint sikerült kimásszak Klaus öléből és beléptem a konyhába a falhoz dőltem és egy nagy levegőt vettem majd a hűtő felé vettem az irányt. Nem voltam annyira éhes inkább csak valami ürügyet kerestem arra, hogy ne kelljen, ott maradjak ezért egy nagy pohár tea és egy müzli szelet bőven elég volt.
- Nina, van egy kis elintéznivalóm. Amíg nem vagyok itt az egyik hibridem fog rád vigyázni. Ha bármi baj van ezen a számon el tudsz érni. - majd egy cetlit nyomott a kezembe.
- Klaus, egyedül is meglennék... Felesleges volt iderángatnod egy hibridet!
- Nina, ezt már eldöntöttem és kész!- majd elment.
Nevetséges. Klaus sosem fog megváltozni. De legalább van egy teljes napom arra, hogy egyedül lehessek és azt csináljak amit akarok. Miután megettem a reggelimet elmentem lezuhanyozni utána pedig felvettem egy kényelmes ruhát és megnéztem valami romantikus filmet a tv-ben. A történet nagyon hasonlított az enyémre, a férfi szereti a nőt, de a nő nem viszonozza a férfi érzéseit ezért a férfi mindenáron meg akarta szerezni a nőt. Miután vége lett a filmnek egy kicsit elbóbiskoltam, ugyanis amikor felkeltem már kettő óra volt. Elhatároztam, hogy kiszellőztetem a fejemet. Természetesen Klaus hibrid barátja egyfolytában követett, de nem zavart. Mire visszaértem a házhoz már Klaus is megérkezett.
- Azt hittem már soha nem jössz vissza.
- Csak sétáltam.
- Szeretném, ha mindig viselnéd ezt. - majd egy láncot vett elő a zsebéből. - A lánc úgynevezett vasfüvet  tartalmaz. Ha ez rajtad van, nem tudnak elbájolni.
- Nem kellett volna... De azért köszönöm. Pontosan mit is csináltál ma?- kérdeztem kíváncsian.
- Semmi olyant, ami érdekelne téged.
- De engem érdekel!
Klaus hirtelen felém indult és a falhoz szorított. - Ez nem rád tartozik.
- Engedj el! Ez fáj! Miért kell ingerültnek legyél? Gondoltál már arra, hogy a dolgokat meg is lehet beszélni? Ahogy elnézem még nem. - miután sikerült megint összevesszek Klausszal a szobánk felé indultam. miután leültem az ágyra Klaus lépett be a szobába.
- Pakolj össze. Hazamegyünk. - majd kiment.
A kocsiban egész úton nem szóltunk egymáshoz. Amint hazaértünk az nappaliban Stefan-nal találtam szemben magamat.
- Stefan, te meg mit keresel itt?- kérdeztem.
- Nina, beszélnünk kell!- Stefan hangjában valami furcsaságot véltem felfedezni ami kíváncsivá tett. - Négyszemközt.
- Nézd Stefan, ami Ninával kapcsolatos arról nekem is tudnom kell. Szóval bejössz?- majd gúnyos mosolyt vetett az arcára ezzel jelezve, hogy előtte nincsenek titkok.
- Damon eltűnt. - mondta Stefan?
- Mi? Hogy érted azt, hogy eltűnt?- kérdeztem.
- Már két napja nem látta senki, és ma kaptam egy üzenetet, amiben a következő mondat állt: A lányt a bátyádért cserébe.
- Nézd Stefan. - kezdett bele Klaus. - Én nem tudom, hogy mi van az öcséddel, de egy valamit nagyon jól tudok. Nina ebből kimarad.
- Mégis, hogy tudnék segíteni?
- Klaus el akarod te mondani vagy mondjam én?
- Az előbb amikor azt mondtam, hogy Nina ebből kimarad azt teljesen komolyan gondoltam, úgyhogy most megkérnélek, hogy távozz.
jutott az eszembe mindig gyorsítottam egy kicsit a tempómon. Miután beláttam, hogy gyalog semmire sem megyek úgy döntöttem stoppolni fogok. Nem is telt el olyan sok idő és meg állt egy autós. Kb. a - Rendben, elmegyek. De Nina meg fogja tudni az igazat! Ha nem tőlem sem pedig tőled akkor is ki fog derülni.
Miután Stefan elment, és én pedig kettesben maradtam Klausszal, muszáj, volt kitaláljam, hogy hogyan vegyem rá arra, hogy elmondja azt, amit titkol előlem.
- Nina, akármennyire is utálsz, semmit nem fogok mondani és kész. Hidd el jobb, ha nem tudod.
- Klaus, ez az én életem! Azt csinálok vele amit akarok. Jogom van tudni azt, amit Stefan el akart mondani!
Majd Klaus felém vette az irányt és a szemeimbe nézett. - Nina, hogyha tényleg annyira rossz lennék, mint amilyen szerinted most vagyok akkor ebben a pillanatban elbájolhatnálak és a magamévá tehetnélek, de nem tettem. Soha nem igéztelek meg, de ha így folytatod, kénytelen leszek megtenni. - majd elment.
   Másnap reggel, amikor felébredtem Klaus a szemben lévő fotelen ült és engem nézett.
- Te meg mit bámulsz?
- Téged. Álmodban a nevemet kiabáltad.
- És mit mondtam?
- Arra kértél, hogy ne bántsalak. Nina átgondoltam a dolgokat és arra a következtetésre jutottam, hogy elárulok neked mindent.
- Ezt el sem hiszem.- mosolyogtam gúnyosan.
- Hol is kezdjem az apád Paul Black, sok ellenséget hagyott maga után és ezeknek az ellenségeknek te kellesz.
- Mi? Ezt most ne... nem értem...
- Meg akarnak ölni téged.
Nem igazán értettem azt amit Klaus mond, mert még a füleimben csengett ez a három szó: Meg akarnak ölni... Meg akarnak ölni... - De miért? Én nem csináltam semmit!
Klaus elkezdett magában kuncogni majd folytatta a mondanivalóját. - Nina, te valóban nem csináltál semmi de a legtöbb vámpír bosszút akar állni valakin, még ha az illető már nem is él, megöli a szeretteit. És Paul rengeteg ellenséget halmozott fel magának.
- És most? Hogyan tovább? Mit csináljunk?
- Semmit. Ide nem mernek jönni, tudják, hogy a hibridjeim darabokká tépnék őket. Ezért is fontos, hogy soha ne menj sehova egyedül!
- De Klaus!
- Semmi de! Most pedig próbálj meg megnyugodni! A szíved olyan erősen ver, hogy mindjárt kiugrik a helyéről .- majd kiment.

Miután Klaus kiment hirtelen összeállt a fejemben az egész kép. Klaus nem azért vett el mert egy szadista vámpír, hanem azért, hogy megvédhessen, no meg persze betarthassa az apámmal kötött szerződést. Miután mindent átgondoltam arra a következtetésre jutottam, hogy nem sodorhatom Klaust ekkora veszélybe. Még akkor sem ha neki ez a kötelessége a szerződés miatt! El kell szöknöm.
 
 Egy pár ruhát összepakoltam és beraktam az eljegyzési gyűrűmet is, mivel nem volt nálam pénz, valamint hagytam el levelet az ágyon Klausnak. Klaus eléggé elfoglalt volt így nem nagyon figyelt arra mikor hol vagyok. Így már csak azt kellett megvárjam, hogy a hibrid aki az ajtóm előtt állt elmenjen. Kb. 2 órás várakozás után végre elment, így én ki tudtam osonni a házból. Olyan gyorsan futottam ahogyan csak bírtam, mert tudtam, ha Klaus észrevesz legalább 5x annyira fog figyeltetni mint most. Eléggé be volt borulva de nem esett az eső így hál' istennek nem áztam el. Az úton arra gondoltam, hogy Klaus észrevette-e már, hogy elszöktem. De akárhányszor ez a gondolat 30-as éveiben járó férfi lehetett. Magas volt, barna hajú és látszott rajta, hogy a légynek sem tudna ártani.
- Mond, csak mégis mit csinálsz te itt egy ilyen elhagyatott úton, egyedül, ilyen időben?
- Én csak... Tudja...- gyorsan ki kellett találjak valamit mert nem mondhattam azt, hogy épp most jöttem el a vámpír férjemtől, ugyanis az apám aki vámpírvadász volt rengeteg ellenséget gyűjtött be magának, akik most engem akarnak megölni. - Az az igazság, hogy ezt én magam sem tudom.
- Na, szállj be! És hova vihetlek?
- Maga merre megy?
-  Denver felé.
- Az jó lesz nekem is.
Közel 5 órás kocsikázás állt előttem, de nem bántam meg semmit mert így legalább Klausnak nem eshet semmi baja. Útközben 3x álltunk meg, és  Robert nagyon rendes volt. Nem kérdezősködött. Amikor megérkeztünk Denverbe délután 5 óra volt.
- És tudod már, hogy hol fogsz lakni?
- Persze... Illetve... Nem. De majdcsak találok egy motelt.
- Figyelj, ha gondolod, nálam meghúzhatod magad egy pár napra. Majd meglátod, hogy mekkora a házam. És errefelé a hotelek nem valami biztonságosak.
A 'biztonságos' szó ismétlődött bennem ezért úgy döntöttem elfogadom Robert ajánlatát. Jó lehet, nem a legbiztonságosabb ötlet megbízni valakibe, akit csak pár órája ismerek, de jobb mint egyedül lenni egy hotelben! - Rendben van. De tényleg csak pár nap, és utána elmegyek. - Amint odaértünk láttam, hogy tényleg hatalmas a ház. Tipikus amerikai jellegű volt. Fehér kerítés, zöld ablakok stb...
- Szép ház. A tied?
- Igen. Régen nyaralóként használtam, de a munka ide szólított ezért szinte már itt lakom. Gyere, megmutatom a szobádat! Ha bármire szükséged van, csak szólj.
- Köszönöm, azt hiszem, megleszek.
Miután Robert kiment a szobából, úgy döntöttem elmegyek kiszellőztetni a fejemet. Még nem volt teljesen besötétedve, de nem bírtam egy-helyben ülni, és várni, hogy mikor történik valami. Jó volt végre úgy elmenni, sétálni, hogy senki nem követ és azt tehetem, amit csak szeretnék. Ez emlékeztetett arra az életemre, amit azelőtt éltem, hogy megismertem volna Klaust. Jó volt 'szabadnak' lenni, bár akárhányszor arra gondoltam, hogy Klaus már biztos tudja, hogy elszöktem, elillant a jó kedvem. Legalább egy órán át sétáltam, amikor pedig visszaértem egy gyors zuhany után egyből becsapódtam az ágyba. Mielőtt elaludtam volna végigfutott az agyamon, hogy egyedül vagyok. Most már senki nem véd meg. Még nem tudom mi lesz ennek a vége, de biztos nem lesz egyszerű.

5. fejezet: Ez is ő lenne?

Sziasztok, már jó rég óta nem írtam de most itt van az új rész! *-* Végre kaptam komit és, tényleg nagyon jól esett.! Jó olvasást és komizást :))

Amikor reggel kinyitottam a szemeimet Klaus állt előttem. Nem tudtam, megszólalni mert még nem igazán dolgoztam fel mai tegnap történt. 1 hónappal ezelőtt még egy átlagos lány voltam akinek van családja meg minden, most pedig fekszek egy ágyban egy vámpír áll előttem, aki mellesleg arra kényszerített, hogy hozzá menjek...
- Jól érzed magad?- Kérdezte Klaus. Én egy bólintással jeleztem, hogy ' jól leszek' de valójában nem így éreztem. Miután az egész éjszakát végigbőgtem eléggé legyengültem, bár ezt minél jobban próbáltam elrejteni Klaus elöl. Amikor sikerült kikelnem az ágyból a fürdő felé igyekeztem, és azon kaptam magamat, hogy olyan a fejem mintha másnapos lennék, pedig csak kisírtak a szemeim. Egy gyors mozdulattal kontyba fogtam a hajamat és megmostam az arcomat, de nem sokat segített. Klaus még mindig a szobában volt és engem nézett.
- Mit akarsz?- kérdeztem.
- Enned kéne, vagy még jobban legyengülsz...- majd egy szemhunyásnyi idő alatt a szobámba termett egy nagy tálca kajával de nem volt étvágyam viszont Klaus-t sem akartam tovább hallgatni ezért ettem egy pár falatot majd félretettem a tálcát.
- Miért csinálod ezt?- a szemeim ismét könnyekkel teltek meg. Úgy éreztem magamat mint egy kislány aki nem találja magát a nagy világban.
- Mindent elmagyarázok, még ma. Most gyere velem!
- Hova?
- Majd meglátod, kedvesem. Öltözz melegen!- majd kiment.
Ezt a Klaus-t jobban szerettem mint az idegbeteg énjét, de sajnos nála ez gyorsan változik... Magamra kaptam egy sötét farmert és egy barna felsőt amin egy szív volt, na meg egy bőrdzsekit.
- Mehetünk?- kérdezte Klaus.
- Igen.
Sosem szerettem a meglepetéseket és Klaus teli volt meglepetésekkel. Valójában ez lehet az oka annak, hogy még mindig meg tud félemlíteni. Elég sokáig tartott amíg odaértünk mert 2x is elbóbiskoltam, de Klaus  még a zenét is lehalkította, örülnék neki ha gyakrabban mutatná meg a normális énjét... Amikor felébredtem Klaus még mindig vezetett. 
- Mikor érünk oda?- miközben kérdeztem, álmosan nyújtózkodtam.
- Fél óra. Kipihented magad?
- Igen, azt hiszem ki...
A táj gyönyörű volt. Mindenüttfák voltak, és hegyek. Az egész hegyen csak mi voltunk és csak egy kis út volt amin haladni lehetett. Valamint volt egy gyönyörű tó is. Nagyon tetszett!

- Tetszik?- kérdezte Klaus.
- Igen, ez gyönyörű! Annyira kihalt, de mégis teli van élettel az egész hegység.
- Örülök, hogy tetszik. Megérkeztünk!
Előttünk egy kis faház volt ami nagyon lakájos volt kívül és belül is. Miután bevittük a csomagokat Klaus megmutatta a házat. (bár már láttam az egészet amikor beléptünk mert tényleg kicsi volt) Bármennyire is melegen öltöztem, jelenleg majdnem megfagytam.
- Fázol? Akarod, hogy begyújtsak?- kérdezte.
-  Igen, az jó lenne.- mosolyodtam el, a mai napon először. - Miért jöttünk ide?
- Mert azt akarom, hogy felejts el minden problémát és erre ez a hely a legalkalmasabb... Gyere!- majd húzott el a kandalló melege elől. Amint láttam sétálni indultunk.
- Most? Nincs túl késő?- kérdeztem aggódóan.
- Csak nem félsz?- nevetett.
- Nem!- vágtam rá gyorsan. - Csak nem szoktam este 7-kor erdőkbe sétálni vámpírokkal, ennyi az egész! De menjünk! És most már elárulod, hogy hol vagyunk?
- Az Appalache hegység egyik legeldugottabb részén.
- Értem.- majd összekulcsoltam a kezeimet a derekamon, mert tényleg nagyon hideg volt, de nem akartam nyafogni, és szerintem egészen jól rejtegettem Klaus elöl, hogy megfagyok mert nem azonnal vette észre.
- Induljunk visszafelé még mielőtt megfagysz itt nekem.- majd gúnyos mosolyt vetett rám én pedig meglöktem a vállammal.
Amikor beléptem a házba, megcsapott a meleg levegő ami nagyon jól esett. Leültem a kanapéra és majdnem elnyomott az álom, de Klaus megfogott és bevitt a "szobánkba".
- Klaus...
- Aludj!
Másnap korán ébredtem, és a nappali felé igyekeztem amikor megláttam, hogy Klaus ül a fotelben és rajzol. - Ez is ő lenne?!- kérdeztem magamba. - Van egy érzelmes oldala is vagy csak színleli?- közelebb mentem, hogy megnézzem mit rajzol.
- Ez gyönyörű! Nem is tudtam ,hogy szeretsz rajzolni?
- Tudod ha az ember ezer éven keresztül él kell találjon magának valami elfoglaltságot...
- Hihetetlen, hogy még mindig képes vagy meglepni... Na megyek eszek valamit... - amikor sétáltam volna a konyha felé, megbotlottam a szőnyegben és egyenesen Klausra estem rá. Miközben egymás szemét néztük azon gondolkoztam, hogy ilyen közel még talán soha nem voltunk egymáshoz.

4. fejezet: Egy reménytelen helyzet

Sziasztok! Itt is van az új rész :) Ha tetszik légyszi komiba jelezzétek :) 

Reggel arra ébredtem, hogy besütött a fény az ablakomon. Klaus már nem volt mellettem, bizonyára lent van Stefannal. Amikor már kikeltem volna az ágyból valaki kopogott az ajtómon. Klaus volt az.
- Már fent is vagy? Hogy aludtál?- kérdezte majd  mosolygott rám.
- Jól, köszi. Mikor megyünk vissza?
- Amint elkészültél.- majd kiment a szobából.
Elindultam a fürdő felé és valami emberi formát varázsoltam magamra. A tegnap este után nagyon ki voltak pirosodva a szemeim, ezért legszívesebben ma nem mentem volna emberek közé de muszáj volt. Ezért elindultam lefelé.
- Nina, örülök, hogy megismerhettelek.- mondta Stefan majd egy kinyitotta nekem az ajtót. Ő annyira más volt mint Klaus. Annak ellenére, hogy ő is vámpír volt benne volt valami... valami megmagyarázhatatlan emberi dolog
- Én is, örülök.- majd rámosolyogtam. Klaus pedig már kint várt a kocsinál.
Az utazás ismét hosszú volt pedig Klaus igencsak gyorsan vezet. Egész úton azt láttam rajta, hogy valamin gondolkozik de gondoltam nem kérdezek rá. Majd el mondja ha akarja! Miután megérkeztünk felvittem a táskámat és felmentem a szobámba. A szobába egy doboz fogadott az ágyamon. Mielőtt megnézhettem volna Klaus termett mögöttem.
- Nyisd ki! Remélem tetszeni fog!- majd kinyitottam. Egy fehér ruha volt benne. De nem akármilyen: egy rövid és egyben elegáns ruha.
- Hogy tetszik?- kérdezte Klaus.
- Szép, csak kicsit olyan menyasszonyi hangulata  van...
- Akkor jó, ez volt a célom. Nézd Nina... Gondolkodtam azon, hogy hogyan tudnálak megvédeni mindentől és arra jutottam, hogy feleségül veszlek. Még ma.
- Mi?! Te jól vagy? Nem fogok hozzád menni! A válaszom nem, nem nem és nem!- hirtelen elöntötte az agyamat a düh.
- Nem kérdeztem, hogy akarod-e... 2 óra múlva érkezik az anyakönyvvezető. Azt ajánlom, hogy ne nehezítsd meg a dolgomat, kedvesem. Hidd el mindkettőnk érdekében ez lesz a legjobb.
- Hát pedig én nem fogok hozzád menni!
- Nincs választásod, Nina... Készülődj!- majd egy csókot akart nyomni az arcomra de én elhúztam a fejem, ő pedig kiviharzott a szobából. Én pedig letérdeltem a földre az ágyamra támaszkodva és sírni kezdtem. Csak sírtam és sírtam, ami szerintem teljesen érthető hiszen  a legtöbb lány arról álmodik, hogy élete első szerelme majd meghódítja a szívét, randik, vacsorák... Velem pedig épp most közölte egy vámpír, hogy hozzá kell menjek...
- Damon!- amikor megláttam majdnem a kajaiba ugrottam.
- Szia, hallom férjhez mész... Figyelj! Szerintem fejezd be  a sírást és menj le! Én a te helyedben nem várnám meg amíg Klaus feljön...
- Damon én annyira sajná...- a számra tette a kezét ezzel jelezve, hogy maradjak csöndben.
- Öltözz!- majd kiment a szobámból, én pedig elkezdtem felöltözni. Klaus pont eltalálta a méretemet de én legszívesebben egy fekete gyászruhában vonultam volna le. Miután felöltöztem a hajamat kiengedtem és egy fülbevalót is feltettem. A szemeim még mindig pirosak voltak a sírástól de semmi kedvem nem volt eltakarni. Egyre idegesebb voltam. Amint kinyitottam az ajtómat Klaus ott termett.
- Gyönyörű vagy ebben a ruhában, kedvesem.- most normális esetben visszaszóltam volna de nem volt erőm. Olyan gyengének éreztem magam mint még soha így inkább csak mentem lefelé a lépcsőn. Lent Damon várt ránk valamint egy idegen - aki biztos a másik tanú volt- és az anyakönyvvezető. Bizonyára mindenki el volt bájolva, hogy minden úgy történhessen ahogy Klaus akarja.
- Elkezdhetjük?- kérdezte az anyakönyvvezető.
- Persze.- mondta Klaus.
- Nicklaus Mikealson, elfogadod feleségedül az itt megjelent Nina Black-et?
- Igen, elfogadom.
- Nina Black, elfogadod férjedül az itt megjelent Nicklaus Mikealson-t?- nagy szünet következett majd Klaus rántott egyet a kezemen jelezve, hogy nincs választásom.
- Igen, elfogadom.- válaszoltam nyögve-nyelve.
- Ezennel az Anglia által rám ruházott hatalomnál fogva ezennel férj és feleséggé nyilvánítom magukat. Kérem itt írják alá a papírokat.- majd aláírtuk a papírt én pedig felrohantam a szobámba. Klaus pedig utánam jött.
- Mrs. Mikealson! Mit csinálsz te ebben a szobában? Ugye nem gondoltad, hogy külön fogunk aludni?
- Felejtsd el, hogy veled fogok aludni! Kizárt!
- Akkor most szépen velem jössz a MI szobánkba! Világos?- majd megragadta a kezemet és magával vonszolt.
- Ez fáj! Engedj el!- majd az ágyra lökött.- aztán kiment. Miután elment, lezuhanyoztam. Hihetetlen, hogy mennyire jól esett ahogyan a víz végigfolyt a testemen. Mintha egy pillanat erejéig minden fájdalom megszűnt volna. De amint elzártam a csapot minden a régi volt. Mire mindennel elkészültem már vagy éjfél is lehetett, szóval elindultam lefeküdni. Amikor már félálomban lehettem arra lettem figyelmes, hogy valaki a derekamat simogatja, és a nyakamat csókolgatja. Klaus.
- Te meg mit csinálsz itt?
- Alszom. És közben átölelem a feleségemet. Gond?
- Igen, gond! Ezt nem hiszem el... Hogy lehetsz ennyire tuskó? Ha te itt alszol én a földön!- majd amikor már emeltem volna a kispárnámat Klaus visszarántott.
- Tudod nem lenne szép ha nem töltenéd mellettem az éjszakát! Máskor is aludtál már velem.
- Igen, csak akkor még  nem voltál a férjem.- majd elfordultam az ellenkező irányba és a nyakamig felhúztam a takarót. Ezt követően nem tudtam aludni és akaratlanul is sírni kezdtem. Próbáltam visszafojtani a könnyeimet de nem ment. Már csak attól féltem, hogy Klaus is észre veszi. Nem akarom, hogy gyengének lásson! Még a végén azt hiszi, hogy félek tőle. Próbáltam kibújni az ölelései alól de nem ment. Akárhányszor meg akartam mozdulni mindig erősebben kezdett szorítani, így aztán a végén már ráhagytam. Azt csinál amit akar csak hagyjon aludni. Aznap este nem aludtam valami sokat. Másnap reggel Klaus még ugyanolyan erősen szorított. Amikor sikerült kimásszak a szorítása alól, kimentem a fürdőbe és felfedeztem a testemen 3 lila foltot. Az egyiket a karomon- bizonyára amikor megragadta a karomat tegnap este akkor szereztem- a másik kettőt pedig tegnap éjjel.
- Fáj?-kérdezte Klaus.
- Kibírom. Már hozzászoktam.
- Nina, ha kevésbé vagy akaratos és nem mondanál mindig ellent nekem, akkor talán most nem lenne rajtad egy seb sem.- nem tudtam mit válaszolni Klausnak ugyanis nem volt kedvem megint vitatkozni vele, ezért inkább lementem valami reggelit csinálni. A konyhában ijesztő látvány fogadott. Egy lány volt ott akinek a nyaka vagy 5 helyen meg volt harapva. Én tudtam, hogy Klausnak nyilván vérre van szüksége de ez így kora reggel akkor is lesokkolt. Persze lehet, hogy Damon tette- akiről azt sem tudom, hogy itt van e még- de a lényegen nem változtat: az a szegény lány ott van a földön.
- Bocsi, elakartam takarítani.- mentegetőzött Damon, közben egy halvány mosollyal köszöntött.
- Damon ezt te tetted?! Mégis mit vétett neked ez a szerencsétlen lány?
- Semmit nem vétett nekem, csak tudod valamivel táplálkoznom is kell. És kiment a fejemből, hogy te nem vagy ehhez hozzászokva.
- És Klaus? Ő is bántotta?
- Nem. Minek igyon ebből a lányból, akit egyébként is én hódítottam meg, ha ott vagy neki te. Azzal, hogy tegnap hozzámentél gyakorlatilag az utolsó vércseppedig az övé vagy. Bár nem hiszem, hogy bántnai akarna téged. Ha ezért vett volna el, hogy kedvedre szórakozzon veled akkor szerintem már rég nem élnél. A tegnap este után meg végképp...
- Szóval akkor most Klaus a jó. A hős. Amiért elvett engem azért, hogy megvédjen attól akiről azt sem tudjuk, hogy ki. Értem.
- Nők és az értelmetlen felfogásaik.- Damon nagyot sóhajtott majd megfogta a lányt és megitatta a vérével, én pedig megragadva egy almát elindultam felfelé. Amit Damon mondott azzal én is tisztában voltam. Ha Klaus bántani akarna akkor már megtehette volna... De ki tudja mit hoz a jövő...

3. fejezet: Az utazás

Sziasztok itt is az új rész, ha teszik légyszi írjatok Komit :)  Jó olvasást!

 

Szörnyen éreztem magam azok után amit Damon-nek mondtam. Klaus egész este velem volt, ha nem lett volna ott szerintem végigbőgőm az estét. Amellett, hogy bűntudatom volt Damon miatt az is érdekelt, hogy pontosan mit derített ki Klaus a családomról.
- Azonkívül, hogy meghaltak, mit tudtál még meg?- kérdeztem Klaustól.
- Semmi olyant ami a hasznomra válna... Mindenki csak annyit tud, hogy meghaltak. Ja, és úgy tudják te is halott vagy! De az apádról semmi hír...
- Miért érdekel téged ennyire az apám?! Ki volt ő?!
- Pont ezt akarom kideríteni. Most pedig gyere! Csinálok neked valami reggelit.
- Azt hiszem egyedül is menni fog! Nem vagyok 5 éves.
Klaus úgy tett mint aki meg sem hallotta amit mondtam és elindult a konyha felé. Katerina is ott volt.
- Nick, elmegyek.- közölt Katerina a bátyával.
- Ilyen hamar?! Te tudod...
- Miután Damont sehol sem találom értelmét veszíti a dolog, hogy itt maradjak. Nina örültem, a találkozásnak.- majd elviharzott. Én pedig megint egyedül maradtam Klausszal.  De legalább Klausnak szemmel láthatóan jó kedve volt, ezt követően nem annyira mutatta a gyilkos énjét.
- Szóval mit tervezel mára?- kérdeztem álmosan.
- Behajtok egy-két adósságot, és te velem jössz.
- Mondd meddig akarsz még itt tartani a foglyodként?
- Talán annyira utálsz itt lenni? Had emlékeztesselek rá, hogy én voltam az aki megmentette az életedet!
- Az Damon volt, nem te.
- 1 óra és indulunk.- majd kiment a konyhából.
Gyorsan belapátoltam a müzlimet és felmentem felöltözni. Nem tudtam hova visz ezért átlagos hétköznapi viseletet vettem fel. Majd egy fél óra múlva lementem és megláttam, hogy Klaus már vár rám.

- Mehetünk?- kérdezte.
- Persze.
Majd elindultunk a kocsija felé. Elég nyáriasan öltöztem ahhoz képest, hogy egyáltalán nem volt meleg. Klaus látta, hogy majd megfagyok és nagylelkűen ismét nekem adta a zakóját. Nagyon hosszú volt az út ezért bőven jutott idő arra, hogy felhúzza az idegeimet.
- Félsz?- kérdezte Klaus.
- Most nem.
Ismét néma csend következett. Majd arra lettem figyelmes, hogy felcsörren Klaus telefonja. Damon hívta. Klaus beleszólt de csak tőmondatokba, így semmi értelemeset nem értettem az egész beszélgetésből. Majd amikor Klaus letette a telefont nem tudtam megállni és elkezdtem kérdezősködni.
- Mit akart? Jól van?
- Másnapos. De most ne Damon-ról beszéljünk, hiszen megérkeztünk. 
Egy nagy régi módi ház állt előttünk.
- Miért jöttünk mi ide?- kérdeztem aggódva.
- Túl sokat kérdezel kedvesem, de ha ennyire tudni akarod itt él az egyik régi barátom őt látogatjuk meg.-
Na jó, Klaus mondatában két szó egyáltalán nem stimmelt. 1. barát?! Jézusom neki ilyen van... (?) 2. Látogatjuk? Valahogy olyan érzésem van, hogy nem egy születésnap alkalmából vagyunk itt...
- Klaus, mit keresel te itt?- szólalt meg az számomra még idegen férfi hang.
- Stefan, barátom...
- Csak bökd ki mit akarsz, és tűnj el a városból!
 - Jól van akkor elmondom egyszerűen. Látod itt ezt a lányt?- úgy beszélt rólam mintha ott sem lennék, cöh.
- Ő itt Nina Black, miszerint Tom Black lánya is. Most már beinvitálnál?
- Gyertek be.
Hirtelen semmit sem értettem. Vajon Klaus mégis tud valamit a családomról amit nekem nem mondott el? Vajon megint átvert?
- Klaus, elárulnád, hogy mégis ki ez az ember?
- Csak várj és megtudod...
Néma csend kerekedett az egész házban. Órási nappali volt, tele könyvekkel, díszekkel... Mi egy tágas folyóson mentünk át a nappaliba majd leültünk a kanapéra.
- Szóval te vagy Nina Black. Örvendek. Stefan vagyok.- majd udvariasan felém nyújtotta a kezét.
- Nina Black. De elárulnátok, hogy mi az amit ti már tudtok de én még nem?
- Akkor kezdem én.- szólalt meg Klaus.- Az apád egy amolyan vámpírvadász féle volt. Méghozzá nem akármilyen. A legjobb. Stefan annak idején kötött vele egy egyességet az én nevemben.- oh, hát persze, hogy nem Klaus intézi a saját ügyeit.- Az egyességben az állt, hogy ő visszavonul cserében pedig zavaratlanul élhet tovább, és mi nem öljük meg amiért ő annyi vámpírt megölt.Ez akkor volt amikor megszülettél. Az apád mindenáron meg akart védeni téged, mivel édesanyádat nem tudta, ahogy már említettem már, aki felnevelt ő nem az igazi édesanyád volt.- majd Klaus elhalkult.
- Mi történt az anyámmal?- kérdeztem könnyes szemekkel. Stefan vette át a szót.
- Belehalt a szülésbe. Apád pedig nem tudta mihez kezdjen és elment Klaushoz, hogy megkérje ha vele bármi történne, és ha te bajba lennél vigyázzon rád. Majd nem sokkal később az apádat megölték. Nem tudjuk, hogy ki volt a tettes. Röviden ennyi. 
Nem tudtam felfogni amit azt a sok információt amit most tudtam és csak bámultam magam elé. Klaus reggel még olyan könnyen mesélte nekem, hogy nem tud semmit, és ezek szerint megint becsapott.
- Nina éjszakára itt maradunk. Gyere keresek neked valami szobát, hogy lepihenhess. - nem válaszoltam csak bólintottam egyet röviden jelezve, hogy rendben. Majd elindultam Klaussal a szobák felé. Még mindig nagyon le voltam törve és ezt próbáltam volna elrejteni Klaus előtt de nem ment. A szemeim könnyesek voltak, látszott rajtam, hogy nagyon megviselt a hír. Bementünk egy tágas szobába, és Klaus lefektetett az ágyra. Utána pedig ő is mellém feküdt.
- Klaus nem kell i...- nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot a szavamba vágott.
- De kell!- majd betakart. És megvárta, amíg elalszom.

2. fejezet: Összetörve

Nagyon meglepett, hogy a szobámban találtam Klaust. Nem akartam, hogy így lásson. Na meg attól is féltem, hogy megint előrukkol valamilyen játékkal.
- Mit akarsz?
- Azt akarom, hogy ne haragudj rám.
- Nem mintha lenne más választásom...
- Tényleg nincs.. Itt maradhatnék amíg elalszol?
- Ha ettől jobban érzed magad.- elhallgattam.
Nem tudtam Klaus miért akart itt maradni, de nem volt elég energiám ahhoz, hogy vitatkozzak vele ezért hagytam, hogy itt maradjon és lefeküdtem aludni. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Klaust átölelve fekszem. - Te jó ég! Mi történt?- kérdeztem feszülten.
- Tudod, korán elaludtál, én pedig nem akartalak felébreszteni, ezért hagytam, hogy kispárnának használj.- Klaus nem bírta ki nevetés nélkül, sőt túl jól szórakozott azon, hogy én idegesítem magam.
- Menj a pokolba!
- Csak veled!- mosolygott rám.
Nem tudtam felfogni, hogy tegnap ez a férfi még megkínzott most pedig az ÉN ágyamban fekszik. Mikor ki akartam menni a fürdőbe Klaus erősen visszarántott.
- Csak a holttestemen át! Olyan korán van még...
- Nos, akkor aludj! Betakarjalak?- majd kirántottam a kezem Klaus szoros érintése alól és kimentem.
Menet közben nagy zajt hallottam ezért lementem megnézni mi az. Damon volt az és egy nő. Feltételezem ő is vámpír volt mert egy karóval hadonásztak.

 

- Katerina, ezt vagy abbahagyod vagy megöllek!

- Nyugi, Damon! Régen szeretted ha játszottunk! 

- Te ki vagy?- kérdezte tőlem Katerina. 

-  A nevem Nina. És te ki vagy?

- Aminek csak akarod... Lehetek a legrosszabb rémálmod. A legjobb barátnőd. A cinkosod. De egyébként Klaus húga vagyok, Katerina. Szóval mióta vagy együtt a bátyámmal?- miközben ezt kérdezte ellökte magától Damont. 

- Oh, nem mi nem vagyunk együtt! Elrabolt. 

- Jaj, de gonosz bátyám van nekem! 

- Katerina, ugye tudod, hogy ha meglát itt megöl?- kérdezte Damon lazán. 

- Engem?! Mégis mit ártottam én a bátyámnak? Azon kívül, hogy egyszer- kétszer ellenne fordultam?! 

Katerina nagyon nyugodt volt. Le sem tagadhatta volna, hogy Klaus húga, pont ugyanolyan mint ő! És ekkor megérkezett Klaus.

- Nem hittem a fülemnek, amikor meghallottam a hangodat, Katerina. 

- Klaus, gondoltam megleplek! Nem bánod ha itt maradok egy pár napot.

- Istenem, mi vagyok én, Máltai szeretetszolgálat?! Ha jól emlékszem amikor legutóbb találkoztunk utáltál.

- Nick, azóta eltelt 60 év. De akkor itt maradok. Damon segítenél bepakolni a kocsiból?- Damon vele ment, én pedig megint kettesben maradtam Klaussal. 

- Hát akkor te most már ismered az én húgomat, de én még mindig nem tudok rólad semmi! 

- Már megint kezded?! Nem válthatnánk témát?

Klaus nem válaszolt csak fejével jelezte, hogy rendben. 

- Ülj le! Majd én megcsinálom.  

- Nem kell... Én is meg tudom csinálni.

- Nina, ülj le!- parancsolt rám Klaus. 

Időközben kész lett a reggeli. Klaus elém tette, majd észrevett, hogy fázok ezért rám adta a zakóját. 

- Köszönöm. 

- Nincs mit. 

Majd neki láttam a reggelihez, amint beleharaptam égető érzést éreztem, majd elájultam. Mikor felébredtem már jócskán délután volt. Damon volt velem. 

- Hol van Klaus? Megmérgezett!- nagyon ingerült voltam. 

- El kellett mennie. Majd jön. Nekem pedig csak azért kell itt legyek, hogy ne tegyél kárt magadban. De addig is nyugodj meg.

- Már, hogy tudnék megnyugodni?! Hittem neki! És megint becsapott. 

- Nyugi, ez nem olyan nagy dolog... 

- Hát persze neked az sem volt nagy dolog, amikor felgyújtottad a házunkat! 

Na jó talán kicsit erős volt a célzás de akkor is ez az igazság. Damon kiment a szobámból, Klaus megérkezett. .

- Mikor keltél? 

- Menj a pokolba!

- Értem, most haragszol... De ha elmondom mit derítettem ki a nyakamba fogsz ugrani, kedvesem.- Klaus pont annyira volt idegesítő mint általában.

- Mit derítettél ki?

- Nina... mennyit tudsz a családod származásáról? Kicsit utána néztem és sehol sincs papír arról, hogy léteznél. Az szüleid pedig akkor haltak meg amikor 4 éves lehettél. 

- Ez hülyeség! Tudod az anyám azért halt meg mert TE, odaküldted Damont, hogy gyújtsa fel a házunkat. És ez még mindig nem ok arra, hogy megmérgezz! 

- Kicsim, Damont aznap este valóban azért küldtem oda, hogy elhozzon téged, de amikor odaért már lángokban állt a ház. És nem ő nyújtotta fel! A szüleid pedig nem a szüleid. 

Klaus úgy zúdította rám ezeket az információkat, mintha természetes lett volna, én pedig könnyezni kezdtem és megszédültem. 

- Jól vagy? Gyere feküdj le! 

Meg sem bírtam szólalni, annyira össze voltam törve lelkileg. Aztán megláttam, hogy Klaus menni akar. 

- Neee! Maradj itt, kérlek! 

- Ahogy akarod. 

Sosem hittem volna, hogy egyszer én fogom megkérni Klaust arra, hogy aludjon velem de most nem bírtam volna ki egyedül. Klaus egész este simogatta a hajamat, hogy megnyugodjak. Az érintései nagyon jól estek és valóban megnyugodtam tőlük. Kicsivel később elaludtam.

1. fejezet: Minden kezdet nehéz

 

Nyugodt, átlagos nap volt, és tragédiával végződő este. De kezdjük az elején. A nevem Nina 17 éves vagyok és egy angol falucskában élek anyukámmal. Éppen hazafelé tartottam amikor megláttam, hogy nagy tűz ütött ki a házunkban, csak abban reménykedtem, hogy valami csoda folytán anyukám nincs bent. Futottam amilyen erővel csak tudtam. Amikor megérkeztem a házba esélyem sem volt bemenni mert a lángok elállták az utamat. De egy amerikai akcentusú férfi szól hozzám.
- Elkéstél.- nevetett cinikusan.
- Ki vagy te?! És mi történt az anyámmal?- miközben kérdeztem, zokogtam.
- Az anyád meghalt, szegény nem tudott kijönni a házból. Egyébként a nevem Damon és ha jól tudom sejted, hogy ki és, hogy mi vagyok. Remélem a családod felkészített arra, hogy mi vár rád, ha kitudódik, hogy létezel.
- Te egy, egy váám...
- Mond csak ki! Vámpír vagyok. És most velem kell jönnöd ha nem akarod, hogy az egész kis falucskád így végezze.
Miután ezt kimondta sokkot kaptam és elájultam. Mikor felébredtem kisírt szemekkel már egy elegáns szobában találtam magam. A szobába Damon lépett be.
- Szóval élsz! Ennek örülök!
- Miért hoztál ide? Hol vagyunk?
- Egy barátomnál, akinek tartoztam eggyel.
Majd meghallottam, hogy valaki közeledik...  Felém sétált. Jósképű magas férfi volt. Ki tudja talán ő is vámpír. Kiskoromban sokat mesélt anyu nekem a vámpírokról, volt, hogy nem tudtam egész este aludni mert azon gondolkoztam vajon tényleg léteznek-e? De a válasz igen. Léteznek.
- Szép munka!
- Szóval kiegyenlítettem?- kérdezte Damon.
- Szabad vagy! Elmehetsz.
Damon olyan gyorsan elrohant, hogy mire pislogtam már nem volt ott. Én pedig egyedül maradtam ezzel az idegennel.
- Szóval te lennél Nina.
- Mit akarsz tőlem? És mit tettél az anyámmal?
- Először is azt akarom, hogy mondj el mindent a családodról, másodszor is azért ha anyád meghalt ne engem hibáztass én csak azt mondtam Damon-nek, hogy hozzon ide téged! szóval kezdhetnéd az apáddal! Hol van most?
- Belőlem egy árva szót nem fogsz kiszedni! Először elraboltatsz, aztán kiakarod szedni belőlem az igazat és végül megölsz? Vagy mi a terved?
- Nem foglak megölni, de ne akard megismerni a kevésbé jó oldalamat! Most pedig látom feszült vagy! Aludj, és majd holnap folytatjuk.-majd kiment a szobából.
 Nem tudtam aludni. Ha most otthon lettem volna valószínűleg feltaláltam volna magamat, de itt még a lábujjamat sem mertem kidugni a takaró alól. Az egész estét végi környeztem. Másnap reggel arra ébredeztem, hogy kopogtatnak a szoba ajtómon, majd bejött valaki.
- Jól aludtál, kedvesem?-kérdezte Klaus.
- Nem vagyok a kedvesed!
- Ez most nem számít, menjünk reggelizni!
- Én nem megyek veled sehova! Inkább ezerszer éhen halok...
- Tudod, nem szeretem ha valaki ellent mond nekem!
 Klaus megfogta a karomat és lerángatott. Ma ingerültebb volt mint tegnap. Nagyon féltem és ezt nehezen tudtam leplezni.
- Ez fáj!- kiáltottam fel, de Klaus mintha meg sem hallotta volna. A kanapéra lökött.
- Nem így akartam elkezdeni a napot, de ha te képtelen vagy felfogni amit kérek, akkor nincs más választásom.
Meg sem mertem szólalni, annyira féltem. Időközben megérkezett Damon is.
- Klaus, mondtam már, hogy milyen jó ez a felső?  Ugye nem bánod ha itt maradok egy darabig?

- Neked is jó reggelt Damon! Ne aggódj, már hozzászoktam, hogy szinte ideköltöztél. Addig maradsz ameddig akarsz. Csak kérlek most hagyj magamra Ninával.- majd Damon elment. - Nina, tudod megkönnyítenéd a dolgomat, ha beszélnél! Nem nagyon lenne kedvem bántani téged...
- Nem tudok semmit a családom múltjáról!
- Rendben van akkor játszunk!- majd magához vett egy kötelet és megkötözte a kezemet. - A játék lényege: én kérdezek te válaszolsz ha hazudsz... akkor ez a kötél eléggé szorítani fog! Tehát első kérdésem hol van az apád?
- Nem tudom!- ez igaz is volt, mert már kiskorom óta nem láttam.
- Rossz válasz!- majd szorított a kötélen.
A nap végén olyan voltam mint egy hulla, az egész testemen kék-zöld foltok voltak. A fájdalom, úgy elerősödött a testemen, hogy amikor Klaus abbahagyta nem bírtam felállni. Ott hagyott. Klaust valószínűleg  örömmel töltötte el, hogy fájdalmat okozott és így meg tudta mutatni, hogy ő az erősebb. Időközben megérkezett Damon.
- Látom megmakacsoltad magad! Pedig szerintem nem bántott volna de most már mindegy...- Damon felemelt a székből és a 'szobámba' vitt, és utána felhozott nekem egy jó nagy adag kaját.
- Egyél, mert ha holnap is megmakacsolod magad nem leszek ott, hogy megmentselek.
- Azért ne bízd el magad! Merre van a fürdőszoba?- kérdeztem.
- Most mééért ne?! Egy hős vagyok. Ahogy kimész egyből jobbra.- felelte Damon. - Na nekem most mennem kell, reggel óta nem ettem!- Damon elindult az ajtó felé.
- Damon, köszönöm!- Damon rám mosolygott majd kiment.
Miután Damon kiment, hozzáláttam a vacsihoz, utána pedig fürödni indultam. A szekrényben rengeteg női ruha volt és pont az én méretem, mintha Klaus felkészült volna az érkezésemre. Vagy 20 percig zuhanyoztam. Aztán visszaindultam a szobám felé. Azonban a szobában Klaus is bent volt.