4. fejezet: Egy reménytelen helyzet

Sziasztok! Itt is van az új rész :) Ha tetszik légyszi komiba jelezzétek :) 

Reggel arra ébredtem, hogy besütött a fény az ablakomon. Klaus már nem volt mellettem, bizonyára lent van Stefannal. Amikor már kikeltem volna az ágyból valaki kopogott az ajtómon. Klaus volt az.
- Már fent is vagy? Hogy aludtál?- kérdezte majd  mosolygott rám.
- Jól, köszi. Mikor megyünk vissza?
- Amint elkészültél.- majd kiment a szobából.
Elindultam a fürdő felé és valami emberi formát varázsoltam magamra. A tegnap este után nagyon ki voltak pirosodva a szemeim, ezért legszívesebben ma nem mentem volna emberek közé de muszáj volt. Ezért elindultam lefelé.
- Nina, örülök, hogy megismerhettelek.- mondta Stefan majd egy kinyitotta nekem az ajtót. Ő annyira más volt mint Klaus. Annak ellenére, hogy ő is vámpír volt benne volt valami... valami megmagyarázhatatlan emberi dolog
- Én is, örülök.- majd rámosolyogtam. Klaus pedig már kint várt a kocsinál.
Az utazás ismét hosszú volt pedig Klaus igencsak gyorsan vezet. Egész úton azt láttam rajta, hogy valamin gondolkozik de gondoltam nem kérdezek rá. Majd el mondja ha akarja! Miután megérkeztünk felvittem a táskámat és felmentem a szobámba. A szobába egy doboz fogadott az ágyamon. Mielőtt megnézhettem volna Klaus termett mögöttem.
- Nyisd ki! Remélem tetszeni fog!- majd kinyitottam. Egy fehér ruha volt benne. De nem akármilyen: egy rövid és egyben elegáns ruha.
- Hogy tetszik?- kérdezte Klaus.
- Szép, csak kicsit olyan menyasszonyi hangulata  van...
- Akkor jó, ez volt a célom. Nézd Nina... Gondolkodtam azon, hogy hogyan tudnálak megvédeni mindentől és arra jutottam, hogy feleségül veszlek. Még ma.
- Mi?! Te jól vagy? Nem fogok hozzád menni! A válaszom nem, nem nem és nem!- hirtelen elöntötte az agyamat a düh.
- Nem kérdeztem, hogy akarod-e... 2 óra múlva érkezik az anyakönyvvezető. Azt ajánlom, hogy ne nehezítsd meg a dolgomat, kedvesem. Hidd el mindkettőnk érdekében ez lesz a legjobb.
- Hát pedig én nem fogok hozzád menni!
- Nincs választásod, Nina... Készülődj!- majd egy csókot akart nyomni az arcomra de én elhúztam a fejem, ő pedig kiviharzott a szobából. Én pedig letérdeltem a földre az ágyamra támaszkodva és sírni kezdtem. Csak sírtam és sírtam, ami szerintem teljesen érthető hiszen  a legtöbb lány arról álmodik, hogy élete első szerelme majd meghódítja a szívét, randik, vacsorák... Velem pedig épp most közölte egy vámpír, hogy hozzá kell menjek...
- Damon!- amikor megláttam majdnem a kajaiba ugrottam.
- Szia, hallom férjhez mész... Figyelj! Szerintem fejezd be  a sírást és menj le! Én a te helyedben nem várnám meg amíg Klaus feljön...
- Damon én annyira sajná...- a számra tette a kezét ezzel jelezve, hogy maradjak csöndben.
- Öltözz!- majd kiment a szobámból, én pedig elkezdtem felöltözni. Klaus pont eltalálta a méretemet de én legszívesebben egy fekete gyászruhában vonultam volna le. Miután felöltöztem a hajamat kiengedtem és egy fülbevalót is feltettem. A szemeim még mindig pirosak voltak a sírástól de semmi kedvem nem volt eltakarni. Egyre idegesebb voltam. Amint kinyitottam az ajtómat Klaus ott termett.
- Gyönyörű vagy ebben a ruhában, kedvesem.- most normális esetben visszaszóltam volna de nem volt erőm. Olyan gyengének éreztem magam mint még soha így inkább csak mentem lefelé a lépcsőn. Lent Damon várt ránk valamint egy idegen - aki biztos a másik tanú volt- és az anyakönyvvezető. Bizonyára mindenki el volt bájolva, hogy minden úgy történhessen ahogy Klaus akarja.
- Elkezdhetjük?- kérdezte az anyakönyvvezető.
- Persze.- mondta Klaus.
- Nicklaus Mikealson, elfogadod feleségedül az itt megjelent Nina Black-et?
- Igen, elfogadom.
- Nina Black, elfogadod férjedül az itt megjelent Nicklaus Mikealson-t?- nagy szünet következett majd Klaus rántott egyet a kezemen jelezve, hogy nincs választásom.
- Igen, elfogadom.- válaszoltam nyögve-nyelve.
- Ezennel az Anglia által rám ruházott hatalomnál fogva ezennel férj és feleséggé nyilvánítom magukat. Kérem itt írják alá a papírokat.- majd aláírtuk a papírt én pedig felrohantam a szobámba. Klaus pedig utánam jött.
- Mrs. Mikealson! Mit csinálsz te ebben a szobában? Ugye nem gondoltad, hogy külön fogunk aludni?
- Felejtsd el, hogy veled fogok aludni! Kizárt!
- Akkor most szépen velem jössz a MI szobánkba! Világos?- majd megragadta a kezemet és magával vonszolt.
- Ez fáj! Engedj el!- majd az ágyra lökött.- aztán kiment. Miután elment, lezuhanyoztam. Hihetetlen, hogy mennyire jól esett ahogyan a víz végigfolyt a testemen. Mintha egy pillanat erejéig minden fájdalom megszűnt volna. De amint elzártam a csapot minden a régi volt. Mire mindennel elkészültem már vagy éjfél is lehetett, szóval elindultam lefeküdni. Amikor már félálomban lehettem arra lettem figyelmes, hogy valaki a derekamat simogatja, és a nyakamat csókolgatja. Klaus.
- Te meg mit csinálsz itt?
- Alszom. És közben átölelem a feleségemet. Gond?
- Igen, gond! Ezt nem hiszem el... Hogy lehetsz ennyire tuskó? Ha te itt alszol én a földön!- majd amikor már emeltem volna a kispárnámat Klaus visszarántott.
- Tudod nem lenne szép ha nem töltenéd mellettem az éjszakát! Máskor is aludtál már velem.
- Igen, csak akkor még  nem voltál a férjem.- majd elfordultam az ellenkező irányba és a nyakamig felhúztam a takarót. Ezt követően nem tudtam aludni és akaratlanul is sírni kezdtem. Próbáltam visszafojtani a könnyeimet de nem ment. Már csak attól féltem, hogy Klaus is észre veszi. Nem akarom, hogy gyengének lásson! Még a végén azt hiszi, hogy félek tőle. Próbáltam kibújni az ölelései alól de nem ment. Akárhányszor meg akartam mozdulni mindig erősebben kezdett szorítani, így aztán a végén már ráhagytam. Azt csinál amit akar csak hagyjon aludni. Aznap este nem aludtam valami sokat. Másnap reggel Klaus még ugyanolyan erősen szorított. Amikor sikerült kimásszak a szorítása alól, kimentem a fürdőbe és felfedeztem a testemen 3 lila foltot. Az egyiket a karomon- bizonyára amikor megragadta a karomat tegnap este akkor szereztem- a másik kettőt pedig tegnap éjjel.
- Fáj?-kérdezte Klaus.
- Kibírom. Már hozzászoktam.
- Nina, ha kevésbé vagy akaratos és nem mondanál mindig ellent nekem, akkor talán most nem lenne rajtad egy seb sem.- nem tudtam mit válaszolni Klausnak ugyanis nem volt kedvem megint vitatkozni vele, ezért inkább lementem valami reggelit csinálni. A konyhában ijesztő látvány fogadott. Egy lány volt ott akinek a nyaka vagy 5 helyen meg volt harapva. Én tudtam, hogy Klausnak nyilván vérre van szüksége de ez így kora reggel akkor is lesokkolt. Persze lehet, hogy Damon tette- akiről azt sem tudom, hogy itt van e még- de a lényegen nem változtat: az a szegény lány ott van a földön.
- Bocsi, elakartam takarítani.- mentegetőzött Damon, közben egy halvány mosollyal köszöntött.
- Damon ezt te tetted?! Mégis mit vétett neked ez a szerencsétlen lány?
- Semmit nem vétett nekem, csak tudod valamivel táplálkoznom is kell. És kiment a fejemből, hogy te nem vagy ehhez hozzászokva.
- És Klaus? Ő is bántotta?
- Nem. Minek igyon ebből a lányból, akit egyébként is én hódítottam meg, ha ott vagy neki te. Azzal, hogy tegnap hozzámentél gyakorlatilag az utolsó vércseppedig az övé vagy. Bár nem hiszem, hogy bántnai akarna téged. Ha ezért vett volna el, hogy kedvedre szórakozzon veled akkor szerintem már rég nem élnél. A tegnap este után meg végképp...
- Szóval akkor most Klaus a jó. A hős. Amiért elvett engem azért, hogy megvédjen attól akiről azt sem tudjuk, hogy ki. Értem.
- Nők és az értelmetlen felfogásaik.- Damon nagyot sóhajtott majd megfogta a lányt és megitatta a vérével, én pedig megragadva egy almát elindultam felfelé. Amit Damon mondott azzal én is tisztában voltam. Ha Klaus bántani akarna akkor már megtehette volna... De ki tudja mit hoz a jövő...